Kitartás és elhivatottság

feb

08

Beküldte
admin

Tudatosan készült az egészségügyi pályára, tavaly júniusban gyógytornász diplomát szerzett, jelenleg munkája mellett egészségügyi menedzser mesterképzésen tanul: Füzesi Daniellával, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának alumnáját kérdeztük a pályávalasztásról és képzési tapasztalatairól.

Miért a Pécsi Tudományegyetemet és a gyógytornász képzést választottad?
Már nagyon régen eldöntöttem, hogy az egészségügyben szeretnék majd elhelyezkedni és gyógytornászként szeretnék dolgozni, viszont az sokáig nem körvonalazódott bennem, hogy melyik egyetemre szeretnék jelentkezni. Ezért a felvételi előtt nem sokkal elkezdtem utánanézni, hogy Magyarországon milyen lehetőségeim vannak, ekkor szembesültem vele, hogy több városban is indítanak ilyen képzést.

Bár budapesti vagyok, mindenképpen vidéken szerettem volna továbbtanulni, mert úgy éreztem, valami újra vágyom, új impulzusokra, megismerni más helyeket, városokat.

Végül az összes vidéki városba ellátogattam, ahol tudtam, hogy elindul a gyógytornász képzés, így Pécsre is.
Már a legelső alkalommal nagyon megtetszett az egyetem és a város, teljesen magával ragadott az itteni légkör. Akkor döntöttem el, hogy ide szeretnék járni. Később, már hallgatóként az első napokban bebizonyosodott, mennyire jó döntést hoztam, mert mindenki nagyon kedvesen és nyitottan állt hozzánk.

Mit tartasz szépnek a gyógytornász szakmában, amiért ezt választottad hivatásnak?
Elsősorban azt tudnám kiemelni, hogy amikor foglalkozunk egy beteggel, – és ezt szerintem szinte minden gyógytornász nevében mondhatom – akkor az a fél-egy óra nem csak arról szól, hogy fizikailag segítünk rajta, hanem legalább annyira lelkileg is. Ebben az időben csak rá koncentrálunk, minden figyelmünket neki szenteljük,

ez az idő tényleg csak róla és a gyógyulásáról szól, amiért rendkívül hálásak is szoktak lenni.

Visszatekintve milyennek találtad a képzést?
Azt gondolom, mindennek van pozitív és negatív oldala is. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy minden tökéletes volt, hiszen akadtak kisebb-nagyobb bökkenők, de összességében nagyon hasznosnak és jónak találtam a képzést.
A gyógytornász szak nagyon gyakorlatorientált képzés, aminek a karon próbáltak is a lehető legjobban eleget tenni. Így voltak tantermi és területi gyakorlataink is, vagyis egy úgy nevezett dupla gyakorlaton vettünk részt, aminek az volt a célja, hogy minél jobban el tudjuk sajátítani az adott kurzuson tanultakat.
Ami pluszban még jó volt és sokat jelentett nekünk, hogy a képzés elején a felsőbb éves hallgatók, később pedig az oktatók is nagyon sokat segítettek nekünk. Lehetett például jelentkezni korrepetálásra, így akinek akadtak tanulási nehézségei, vagy nehezebben állt rá, hogyan kell hatékonyan tanulni az egyetemen, az is kapott támogatást.

Sok más hellyel ellentétben az elméleti és a gyakorlati órákon is arra sarkalltak minket, hogy minél többet gondolkozzunk, hogy minél több gyakorlatot találjunk ki mi magunk saját kútfőből, amiket akkor is fogunk tudni hasznosítani, amikor elkezdünk dolgozni.

Úgy érzed, megkaptad a kellő szakmai támogatást ahhoz, hogy magabiztosan indulhass neki ennek a pályának?
Igen. Ugyanakkor még nagyon sok újdonsággal és kihívással szembesülök, emellett nagyon sokat tanulok a munkám során  is. Más, ha az ember tanul valamit – akkor is ha abban sok a gyakorlat –, és más, ha már abban dolgozik.

Senki sem úgy lép ki a munkaerőpiacra, hogy már tökéletesen tud mindent, de sokat számít, hogy mit visz magával.

A legtöbb munkahelyen így is fogadják a pályakezdőket: tudják, hogy még nem készülhettünk fel mindenre, emiatt a pályakezdőket, főleg kezdetben támogatják is.

Milyen pozitív élményt tudnál kiemelni, akár a gyakorlati képzésből, akár a munkádból?
Az egyik osztályon volt egy kicsit nehezebb természetű hölgy, aki valamiért rendszeresen elhajtotta a gyógytornászokat, nem volt hajlandó együttműködni velük. Egyik nap úgy alakult, hogy én mentem be hozzá, persze arra számítottunk, hogy engem is el fog küldeni. Eleinte valóban elég morcos volt velem is, nem igazán szerette volna, hogy ott legyek, de csak nem mentem el. Megkérdeztem, hogy mi a problémája, mi az oka annak, hogy sosem szeretne tornázni. Úgy láttam, jól esett neki, hogy érdeklődtem, és mintha el is kezdett volna nyitni felém, végül tornáztunk is. Ezt követően több nap is én mentem hozzá, és egyszer még mandarinnal is megkínált. Lehet, hogy sokaknak ez nem jelentene sokat, de én nagyon nagy sikerként éltem meg, és a mai napig kedves emlék számomra. Az egyetemi éveim alatt rengeteget fejlődtem a türelem és a kitartás terén. Azt gondolom, tényleg fontos, hogy kitartóak és kedvesek legyünk, nekünk csak 1-2 kérdés, pár kedves szó, a betegeknek viszont nagyon sokat tud jelenteni, még a kicsit nehezebb természetű személyek szívét is meglágyíthatja.

Milyen tanácsot adnál azoknak, akik idén fognak felvételizni? Akik fontolgatják, hogy a gyógytornász pályát választják?
Legyenek nagyon nyitottak és türelmesek – magukkal szemben is. Ne vegye el a kedvüket, ha nem sikerül egy-egy zh-juk, vagy ha az első vizsgák nem úgy sikerülnek, ahogyan azt szeretnék, mert idővel és kellő kitartással bele fognak rázódni, ami magával hozza majd az áttöréseket és a sikereket is.