Közel ötezerhatszázan kerültek be az általános felvételi eljárásban a PTE-re

júl

25

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) biztató eredménnyel zárta a 2024. évi általános felvételi eljárást, hiszen a jelentkezők mintegy 8 százalékpontos csökkenéséhez képest csak közel 100 fővel, 2 százalékponttal kevesebb hallgató került be Magyarország első egyetemére a nyári központi felvételi eljárásban.

A jelentkezői szám országos csökkenése a pécsi egyetemen is megmutatkozott, ez a PTE esetében mintegy 8 %-os jelentkezői és közel 10%-os első helyes jelentkezői csökkenést jelentett. A PTE iránti bizalom, valamint az intenzív beiskolázási kampány azonban idén is meghozta eredményét, és a jelentkezések csökkenése ellenére a felvett hallgatók száma csak minimális mértékben változott.

A közel ötezerhatszáz (5.596 fő) felvett hallgató 58%-a a PTE valamely alapképzésén, 16%-a osztatlan képzésen, míg 21%-a mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, míg a FOKSZ képzéseken a felvettek 5%-a fog tanulni. Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek mintegy 80%-a a kormány által kiemelten támogatott szakokra került felvételre. A felvételizők elvárásainak és életmód változásainak köszönhetően mutatja, hogy a korábban folyamatosan növekvő nappali munkarend aránya tovább (67%-ról 64%-ra) csökkent.

PTE – jelentkezők és felvettek számának alakulása – 2022-2024 általános eljárások

PTE

Összes jelentkező

Változás előző évhez

Első helyes jelentkező

Változás előző évhez

Felvett

Változás előző évhez

2022/Á

14 449

 

6 772

 

5 255

 

2023/Á

16 706

15,6%

8 066

17,2%

5 704

8,5%

2024/Á

15 350

-8,1%

7 292

-9,6%

5596

-1,9%

 

A képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodási és menedzsment és a mérnökinformatikus alapképzések, a jogász és az általános orvos osztatlan képzések, de sokan érdeklődtek az építészmérnök, a mérnökinformatikus, az óvodapedagógus képzések iránt is. A pedagógusképzés népszerűsége növekedett, köszönhetően a rövidciklusú tanárképzés iránti fokozott érdeklődésnek. A mesterképzéseken az építész, a vezetés és szervezés, a pszichológia, a fizioterápia, az egészségügyi menedzser és a szerkezet-építőmérnöki képzések indulnak a legnépesebb évfolyamokkal.

A PTE Karai jól szerepeltek a 2024. évi központi felvételi eljárás során, 4 Kar (BTK, KPVK, MK, TTK) is növelni tudta a felvettek számát.

A konkrét számokat a következő táblázat tartalmazza:

 

Kar

2023/Á

2024/Á

Eltérés (fő)

ÁJK

426

336

-90

ÁOK

316

304

-12

BTK

1069

1158

89

ETK

1226

1171

-55

GYTK

101

92

-9

KPVK

387

429

42

KTK

759

626

-133

MIK

716

698

-18

MK

139

170

31

TTK

565

612

47

 

A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítják majd a külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók, valamint a szakirányú továbbképzésekre és a doktori képzésre felvettek száma. Mindezeket figyelembe véve 2024 őszén újra több mint 7500 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen.

A PTE széles szakkínálattal, és több állami ösztöndíjas lehetőséggel is várja azokat a jelentkezőket, akik most nem kerültek be. A pótfelvételi eljárásban 2024. augusztus 7-én éjfélig lehet elektronikus úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre.

A felvételi eljárással kapcsolatos további információk itt olvashatóak: https://pte.hu/felveteli