Láthatóvá lenni, láthatóvá tenni

A Fogd A Kezem Alapítvány és a PTE Művészeti Kar együttműködése révén létrejött művészeti szeminárium magával ragadó munkáiból nyílt kiállítás Összefonódó világok címmel a Kemence Galériában október 19-én az {Art&Science} programsorozat keretében, amelynek főszervezője a PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézete volt. A megnyitót követő kerekasztal-beszélgetés számos fontos és érdekes téma megvitatására nyújtott lehetőséget.

A PTE MK és a Fogd A Kezem Alapítvány 2015 szeptemberétől minden szemeszterben indít egy integrált művészeti szemináriumot, amelynek keretében az egyetem festészet és szobrászat szakos hallgatói és az alapítvány tehetséges vagy más okból inspirált, értelmileg sérült fiataljai dolgoznak és alkotnak együtt 12-16 fős csoportban kéthetente a Művészeti Karon.

A kiállítás anyagát az egymásra figyelés és az egymástól tanulás szellemében megélt alkotói jelenlét során készült képekből összeállított válogatás képezi.

A kiállítás házigazdája, a Zsolnay Negyed, Kemence Galéria részéről Balogh Tünde kiállítási koordinátor, múzeumpedagógus elmondta: „Az első félévben olyan iskolákat hívtunk meg a galériába, ahol különösen hangsúlyos a művészeti nevelés. Ebben a félévben pedig ezt a kiállítást nagyon fontosnak tartjuk, mivel a formavilág, a művészeti megfogalmazás ilyen szempontból nagy szerepet kap.” Tóth Péter, a Fogd A Kezem Alapítvány kuratóriumi elnöke, a pécsi intézmény vezetője a köszönetét fejezte ki a kiállítás megszervezéséért és a lehetőségért:

„alkotókkal jöttünk, és számukra jelent ez a legtöbbet, hogy a műveiket falon, kiállításon láthatják. A megjelenítést tartom fontosnak, hiszen ezek az alkotások tudnak értéket képviselni.”

„A kurzusról annyit mondanék el, hogy az alapítvány érkeznek fiataljai kéthetente az egyetemre, ahol a kurzust felvett hallgatókkal szemináriumi munka keretében közösen alkotunk az egymásra figyelés, az egymástól tanulás jegyében” – emelte ki dr. Zsin Bence, DLA, majd hozzátette: „ebben a félévben egy olyan tematikát követünk, hogy

egymásnak készítünk alapokat, olyan felületeket, amiket aztán tovább lehet gondolni.

Ezek nem pusztán üres vásznak, hanem valami megjelenik rajtuk, egy színátmenet, egy folt, amit aztán tovább lehet gondolni. Így ebben az értelemben közös alkotások jönnek létre. Megjelenik kicsit az autonóm műalkotás felszámolódása is, de nem azért, mert bárki is azt gondolja, hogy nem fontos, hogy egy mű az alkotó sajátja legyen, viszont meglegyen bennünk a képesség, hogy el tudjuk engedni ezt és tudjunk úgy alkotni, hogy ne az számítson, hogy ez kié, hanem az, hogy egymásra hogyan tudunk reagálni, a festészeti gesztusokra, felületekre és formákra. Ez oda-vissza tud működni, ez a közös együttműködés a cél.”

„Már 8 éve folyik ez a program. Az elején talán félénken, egymást megismerve kezdődött ez a projekt, amely

nem csak ezen az egyetemen mintaprogram, hanem az egész országban egyedülálló.

Ha ebbe belegondolunk, hogy ez az az egyetem, ahol egy ilyen integrált kurzus működik, akkor nagyon büszkék lehettek magatokra, mind a hallgatók, a fiatalok, mind a szervezetek, az egyetem, vagy a művészeti tanárok, akik e mögött állnak” – hangsúlyozta dr. Tóth Eszter művészettörténész, majd hozzátette: „Ha nagyobb kontextusban próbáljuk elhelyezni, Pécsen mindig is megvolt ennek a hagyománya.”

A kiállításhoz kapcsolódó kerekasztal beszélgetés során dr. Simon Mária, a PTE ÁOK egyetemi docense, klinikaigazgató-helyettes, Komáromi Erzsébet művészetterapeuta, ipar- és képzőművész, dr. Zsin Bence DLA dr. Tóth Eszter művészettörténész moderálásával a pécsi art brut megvalósulásának számos különböző aspektusát vizsgálták. Az Art Brut, vagyis a durva, nyers művészet Jean Dubuffet-nek köszönhetően lett ismert, és most az outsider art egyik izgalmas ága.

Komáromi Erzsébet Budapestről érkezett, iparművész, művészetterapeuta, aki Magyarországon a művészetterápia megalakulásánál is ott lehetett. Dr. Zsin Bence DLA festőművész pedig a disszertációjában a kollaboratív művészettel, az együttműködésen alapuló művészeti projektekkel foglalkozott. Dr. Simon Mária több szempontból kapcsolódik, tanít a művészetterápiás képzésben, olyan pszichiáter, akit érdekel a művészet, és ezek különböző határterületei.

„A nyilvánosság nagyon fontos, mert ez egy olyan terület, ami egy kicsit zárványterület még Magyarországon és nagyobb nyilvánosságot érdemelne. A láthatóság azért fontos, hogy egyáltalán tudjunk kivel beszélni, és legyenek platformok.

Pécs egy olyan közeg, ahol egy ilyen kezdeményezés szárba tud szökkenni”

– indította a beszélgetést Tóth Eszter. „Nagyon érdekes dolog ez a pécsiség, hogy a város mikroklímája, a művészet, a gyógyítás, a tudomány, a pszichoterápia így össze tudott fonódni. Egyfajta interdiszciplinaritás nagyon régóta itt van” – hangsúlyozta dr. Simon Mária. Kiemelte, hogy pont száz éve érkezett Pécsre a rendkívül sokoldalú Reuter Camillo professzor. Eredetileg botanikusnak készült, majd orvos lett belőle, a művészet iránt is nyitott volt. Ismerte az európai trendeket is, akkor kezdtek el nyitni a pszichiátriai művészetek irányába. Ő is elkezdte gyűjteni a pszichiátriai intézetek lakóinak alkotásait, ez a fogékonyság képezte a mai gyűjtemény alapját. Megtudhattuk tőle, hogy Kismányoky Károly is elkezdett bejárni a klinikára, foglalkozni a művekkel, amelyek később Pszichorelaizmus című kisfilmjében is láthatók.

„A Tárt Kapu Galériát kiegészítettük egy műhellyel, így egy élő találkozási pont lett, kultúrcentrum voltaképpen. Olyanok vehetik igénybe művészetterápiás foglalkozásainkat, akik a pszichiátriai kórházakat elhagyták, de egy művészetterápiás közegre szükségük van, számukra ezek ingyenesek. Az első alkalommal megpróbáljuk megkeresni, hogy kinek mi az erőssége, azután ezeket az erősségeket próbáljuk fejleszteni a tizenöt alkalmas kurzuson. Az eszközválasztás rendkívül szabad, teljesen személyfüggő, hogy ki mivel szeret alkotni. A vizuális önkifejezésben minden alkalommal fontos, hogy nyitott kérdéseket tudjanak gyártani, valamiféle projekcióval, tehát nem egy az egyben megfeleltetés, hanem valami olyan vizuális feladattal kínálom meg a társaságot, hogy magukból kelljen kibányászni a példát” – ismertette a folyamat terápiás jellegét Komáromi Erzsébet.

„A kurzus sajátossága, hogy ide alapvetően nem gyógyulni jönnek az alapítványtól, hanem tanulni.

A gyógyulás az tulajdonképpen egy közvetett dolog. Hegyi Csaba indította el a kurzust, amit nagyszerűen vezetett, amíg át nem vettem tőle. Én elég bátran beleszólok a dolgokba, és azt látom az alapítvány fiataljain, hogy várják is, és keresik is azt, mert tanulni jöttek ide. Persze ez nem azt jelenti, hogy elveszne a terápiás hatás, vagy a szabadság, hanem akár az anyagismeret, az ecsethasználat, színek kapcsán igenis beleszólok, tanítok, úgy vagyok jelen, mint egy mester. A hallgatóknak pedig azt igyekszem átadni, megmutatni, hogy hogyan lehet ebben a közegben őszinte, nem elnyomó módon, de mégiscsak produktívan jelen lenni” – hangsúlyozta dr. Zsin Bence, a PTE MK-n nyolc éve működő kollaboratív kurzus vezetője.

Tóth Eszter kiemelte: „fontos megemlíteni, hogy az alkotók közül sokan évek óta visszajárnak, és részt vesznek a kurzuson, így már megvan az a bizalom, hogy már tanulni járnak ide. Ehhez kellett vagy öt év. Erre lehet építeni egy ilyen többlettartalmú projektet is, amire nagyon nagy szükség van, jellegéből fakadóan nagyon nagy hiányt tölt be.” „Már a munkának egyfajta beérése, hogy bizalommal tudsz ebbe a közös alkotói térbe belépni. Nagyon sok alkotás már ebben a szemeszterben készült a kiállítás anyagából, és nem nagyon van olyan, amit ne tudnék kirakni. Nagyon érdekes alkotások születtek” – húzta alá Zsin Bence.

Tóth Péter, a Fogd A Kezem Alapítvány pécsi intézményének vezetője kiemelte, hogy a szinte évtizedes múltra visszatekintő kurzus a tanulás és a kapcsolódási lehetőségét adja az alapítvány fiataljainak: „a kapcsolódás is bizalmi faktor, az értelmi sérült felnőttek tanuláson túl kapcsolódni járnak gyermeki bizalommal. Ezt a hallgatók is átélik. A művészetterápia jelenlegi fókuszába a pszichiátriai betegeken kívül be lehet vonni más fogyatékosságtípusokat is, ezért érdekes még ez a hosszútávú együttműködés. Voltak a megnyitón szülők is, és számukra ugyanakkora élményt nyújt a kiállítás, ennek van egy közvetett terápiás hatása is.”

A kiállítás ingyenesen megtekinthető a Kemence Galériában.