Latin-Amerika vonzásában

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett angol–spanyol szakos bölcsész és tanár diplomát 2010-ben dr. Beck András, aki jelenleg pedig Magyarország limai nagykövete.

Mikor és milyen szakon tanult, hogyan emlékszik vissza az egyetemi évekre?
2004 szeptemberében kezdtem meg a tanulmányaimat a Bölcsészettudományi Karon, angol és spanyol szakon, a diplomáimat 2010 januárjában vettem át. Magyarország a felvételi folyamatunk közben csatlakozott az EU-hoz, az egyetemi éveinket meghatározta, hogy hirtelen sok ösztöndíjprogram vált elérhetővé. A szaktársaimmal folyamatosan más országokból tartottuk egymással a kapcsolatot, mindenki jött-ment. Jelenleg is napi szinten tartom a kapcsolatot közel húsz egykori szaktársammal, nagyon közeli barátokká váltunk, és annak ellenére, hogy sokszor évekig nem tudunk személyesen találkozni, egymás életének a részei maradtunk.

A spanyol oktatás csak a 2000-es évek elején kezdett fellendülni Pécsett, mégis ezt a szakot választotta. Miért?
Óvodás koromtól német nemzeti tagozatra jártam, abban a rendszerben is érettségiztem a mai Koch Valéria Iskolaközpontban. Máig kötődöm a német nyelvhez, Dél-Amerikában öröm, mikor használni lehet, de 2004-ben úgy gondoltam, érdemesebb lehet más gazdag nyelvi kultúrával is behatóbban megismerkedni. Az angolt már 9 éve tanultam, a spanyolajkú világ pedig gyerekkorom óta vonzott. Akkor nem gondoltam volna, hogy később még a magyarnál is többet fogom használni.

Voltak meghatározó tanárai?
Az egyetem előtt a kiváló magyar-, angol-, német- és történelemtanáraimtól kaptam a legtöbbet, és nekik köszönhetem, hogy nem is voltak kétségeim afelől, hogy nyelvszakokat jelöljek meg a felvételi lapon.

A spanyol tanszék légköre felülmúlhatatlan volt,

mindig volt idő a hallgatóra, rengeteg eseményre voltunk hivatalosak, nagykövettel és diplomatákkal is ott találkoztam először. Domingo Antonio Lilón („Tony”) és Berkics Erika közvetlensége alapozta meg ezt a családias légkört.
Az angol tanszéken is minden oktatómra jó szívvel gondolok vissza, de ki kell emelnem Kurdi Mária drámaóráit és Szamosi Gertrúd Skóciáról szóló óráit, melyek hatására végül a PTE után a Salamancai Egyetemen skót színháztörténetből írtam a doktori dolgozatomat. A spanyol doktori fokozat megszerzéséhez szükséges féléves külföldi egyetemi tartózkodásra ők ketten vissza is fogadtak, így a spanyol diploma „külföldi” eleme végül Pécs lett. Jó érzés volt hallgatóból kollégává válni, nagyon élveztem a közös időt, ekkor is sokat tanultam tőlük.

Hogy alakult a pályafutása?
2015-ben védtem meg a doktori dolgozatomat Salamancában, és ekkor még nem töltöttem be a harmincat. Feleségemmel két kislányunk volt, lakásunk és autónk. Úgy tűnhetett, célba értünk és innentől nyugdíjig egyik tanév jön majd a másik után. Még mielőtt mindez elindulhatott volna, úgy gondoltam, adok magamnak egy „gap yeart,” hogy ennek biztosan így kell-e lennie.
A doktorit követően felvételiztem Spanyolország Diplomáciai Akadémiájára, ahová spanyolországi lakosként nem is a külföldieknek, hanem a spanyoloknak készített lehetetlenül nehéz feladatsort kellett megoldanom. Nem hittem volna, hogy ez a többezer jelentkezőből sikerülhet, de

a százfős teremből, ahol a felvételit írtuk, végül csak engem vettek fel.

Az akadémia nemzetközi hangulata és a találkozások a spanyol diplomácia nagyjaival meggyőztek, hogy próbáljak szerencsét ezen a pályán, így beadtam a jelentkezésemet a Külgazdasági és Külügyminisztériumba, ahol a déli nyitás új nagykövetségei szükségessé tették új, spanyolul és portugálul is tudó kollégák felvételét. 2017-ben kezdtem a munkát a Latin-Amerika Főosztályon, 2019-ben a bogotái nagykövetségünkre helyeztek. A covid miatti repatriálás és a kolumbiai magyarság intézményesítése voltak a bogotái évek legnagyobb feladatai, utóbbira különösen jó szívvel emlékszem vissza.

Az ott töltött idő alatt mindkét nagykövetem a PTE BTK alumnusa volt, így az alma mater delegációit mindig kiemelt várakozással fogadtuk.

A bogotái külszolgálatom végén kaptam a limai nagyköveti kinevezést, 2023 áprilisa óta szolgálok Peruban és a szintén hozzánk tartozó Bolíviában.

Eddig két alkalommal fogadtam itt magyar egyetemi delegációt, mindkettő a PTE-ről érkezett, ami nagy büszkeséggel tölt el.

Mi hiányzik legjobban itthonról?
Lima a déli féltekén fekszik, a Csendes-óceán és az Andok közötti keskeny, sivatagos partszakaszon. Az évszakok kiszámíthatatlanok, az iskolában a nyári szünet karácsonytól március tart, olyankor nagy a meleg és mindenki a strandon tölti az időt. De sok a szürke, borongós hónap is, amikor fázunk. Többen élnek itt, mint Magyarország teljes lakossága, a város befogadhatatlanul nagy, és állandóan mozgásban van. Élvezetes a pörgés, de jó hazamenni a baranyai otthonunkba. A család és a barátaink mellett hiányzik a magyar nyelvű színház, könnyűzene és a közbiztonság is. Emellett vannak olyan helyek Pécsen, ahová egyetemista korom óta járok. Mikor sikerül néhány akkori arccal közösen visszatérni ezekbe, nehéz elhinni, hogy 2040 közelebb van, mint 2000!