Médiastaféta – PTE 2021

okt

01

Beküldte
admin

30 éve az egyetemen: a médiatudomány intézményesülése, eredményei és kihívásai címmel rendez konferenciát október 1-2-ig a PTE BTK Kommunikáció és médiatudományi tanszéke, Maksa Gyulával, a tanszék vezetőjével beszélgettünk.

Miről szól a Médiastaféta?

A konferencia különleges abból a szempontból, hogy Kárpát-medencében magyar nyelven működő kommunikáció és médiatudomány szakokat hívtuk meg. 2015-ben volt az első ilyen találkozó Szegeden, az SZTE Kommunikáció és médiatudomány szakkal közösen gondoltuk ki a tervet. 2019-ben Kolozsváron mi kaptuk meg a találkozót, tavaly nem tudtuk megrendezni a pandémia miatt. 2021-ben már szerencsére lehetséges konferenciát rendezni, így várjuk vendégeket Szegedről, Debrecenből, Budapestről, Egerből, Marosvásárhelyről és Kolozsvárról is.

A program egy része angol nyelven lesz. Az előadók lesznek külföldiek, vagy az itt tanuló külföldi hallgatók indokolják ezt?
Már Kolozsvárott is volt angolnyelvű szekció, ezt az indokolta, hogy az ottani tanszéken van a magyaron kívül román, német és angol nyelvű képzés. A mi esetünkben az indokolja az angol nyelvű blokkot, hogy minden egyetemen a saját kutatásokról is számot kell adni, a tanszékünk benne van a Newsreel2 nemzetközi projektben, amely az újságíró képzés megújítását célozza. Immár a második népes angol nyelvű BA évfolyam indult, számítunk az itt tanuló 40 hallgató részvételére. Másik oka is van az angol nyelvű blokk integrálásának. Havasréti József nyitóelőadása áttekinti a szakunk 30 évét. Viszont ha a jelenre tekintünk, akkor többféle kihívás előtt áll a médiatudomány. Egyrészt – ahogy más országokban is – a saját nyelvi-kulturális közösségének önértéséhez járulunk hozzá, hasonlóan az irodalomtudományhoz, néprajzhoz, és mindenképpen fontos szakmailag is, hogy színvonalasan magyarul is hozzáférhető publikációkat olvashassanak az érdeklődők. Viszont azt is érzékeljük, hogy a nemzetközi médiatudomány felől is érkezik egyfajta kihívás, nemcsak az, hogy megfeleljünk a tudománymetrikai követelményeknek, a finanszírozás szempontjából sem mindegy, akkreditációs szempontok is léteznek az idegen nyelven publikálásra, de ezen felül vannak olyan témáink, olyan projektjeink, amelyekkel nemzetközi közegben tudunk foglalkozni. A Newsreel2 projekthez kötődően lesznek jelen csehországi, németországi, romániai és portugáliai partnereink is.

A 30 éves tanszék több meghatározó alakját is megemlíthetnénk, Horányi Özsébet, Niedermüller Pétert, Szijártó Zsoltot… Honnan hová jutott el a tanszék?
Én 2007-ban kapcsolódhattam be a tanszék életébe, nem itt végeztem, nem itt doktoráltam, így az első időszakról Havasréti József fog majd beszélni. Az elmúlt 14 évben, amit itt tölthettem különféle pozíciókban, azt tapasztaltam, hogy a megmaradt a tanszéken egy olyan fajta nyitottság, amely a lehetséges kutatási terepeket, médiaterületeket illeti, a hagyományos területek mellett (televízió, nyomtatott sajtó, rádió) itt szokás olyan közegekre is figyelni, mint a videojáték, képregény, Youtube, Instagram, populáris zene, amelyek hangsúlyosan más tanszékeken nem feltétlenül vannak jelen. Különlegesség, hogy a tanszéken egyszerre figyelnek a tudomány nemzetközi alakulására is, így újabb kérdések, fogalmak, módszerek kerülnek elő (például Instagram szemináriumon (Glózer Rita tartja a tanszéken). Ugyanakkor mindig jelen van egyfajta erős érzékenység a tanszék közvetlen társadalmi közege felé, azaz a lokalitás irányába. A másik kutatási projekt-bemutatásunk egy pécsi underground alternatív kultúra történetével kapcsolatos tárlat bemutatása. A Doktor Sándor-Zsolnay – más néven a DOZSO Kulturális Központ ’80-as évekbeli történetének bemutatása a Republic galériában látható, a kurátorok: Doboviczki Attila, Havasréti József és Szijártó Zsolt, a kiállítás arculatát Balogh Tünde adta.

És a Médiastaféta második napján mi történik majd?
Egy szűkebb, szakmaibb közönséget érintő kerekasztalbeszélgetést rendezünk, ahol a médiatudomány akadémiai elismertségéről, helyéről lesz szó. Meg kell találni azokat az intézményes kereteket, ahol művelni lehet ezt a tudományt. Végül a publikációs lehetőségeket mutatjuk be, három folyóirat és egy könyv fog bemutatkozni.

A jubileumi rendezvénysorozat mely elemei látszanak már?
Olyan programelemeket fűztünk föl egy láncba, amelyeket egyébként is megtartottunk volna, egy nagyobb esemény várható tavasszal, egy alumni-találkozó, a volt tanárok-diákok összejövetele izgalmas és érdekes lesz. Lesznek workshopok, konferenciák. Még ebben a félévben egy képregénytudományi tanácskozást rendezünk majd és a jövő félév elején egy médiakultúrával foglalkozó workshop-ot tervezünk a szokásos könyvbemutatókon és a kiállításokon kívül.