Még soha nem futottak ennyire sokan!

szep

10

Beküldte
admin

Több, mint kétezren futottak a szeptember 10-i Fuss a rágyógyításért programon, melyet a PTE Sportiroda szervezett.

Már az előjelentkezés időszaka alatt nagy érdeklődés mutatkozott az esemény iránt, köszönhetően a lelkes futónagyköveteknek, akik összesen közel 1200 futót toboroztak a programra.

Idén kékbe borult a Széchenyi tér, ahonnan a helyszíni és az egyéni jelentkezőkkel együtt több mint kétezren futottak a jó ügyért.

A mozgás mellett többek között köszöntötték a nyáron világbajnoki címet szerző sárkányhajósokat, és az Európai Egyetemi Játékokon résztvevő egyetemi hallgatókat.

A programot színesítették a Pannon Filharmonikusok, valamint a PTE táncegyüttes fellépései, illetve a Természettudományi Kar munkatársaival közös bemelegítés, amelyet követően a jótékony sportolók biztatására a talpalávót a PTE Brass Band húzta mintegy félórán át.

A főszervező PTE Sportiroda futónagyköveti munkájáért elismerésben részesítette céges kategóriában Savanya Juditot, a Magyar Posta Zrt. dolgozóját, aki magával együtt 294 futót hozott a rendezvényre, valamint Haincz Krisztiánt, és Rituper Rachelt a PTE BTK sportreferenseit, akik egyetemi kategóriában 115 hallgatót gyűjtöttek az eseményre.

A programot szokás szerint a tombolasorsolás zárta, amelynek bevételei – ahogy a jótékonysági futás regisztrációs díja is - az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítvány munkatársainak munkáját segítik.