Műszaki szakmák játékos formában

aug

09

Beküldte
admin

Amíg anyu/apu dolgozik, a gyerkőc a munkahely által szervezett nyári táborban ismerkednek játékos formában a műszaki szakmákkal. Ez a koncepciója a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara által megtartott egyhetes programoknak, amelyek az óvodásoktól a középiskolás korosztályig kínál készségfejlesztő, egyben felejthetetlen élményeket a kar dolgozói, valamint hallgatói gyermekeinek. A kicsik legóból építettek házat, a nagyobbak 3D-nyomtatásban készült tárgyakkal rendezhették be makettszobájukat. A legnagyobbakat, azaz a középiskolásokat augusztusban várják tematikus napokra, amelyeken az egyes mérnöki területekkel ismerkedhetnek meg. Például IP alapú telefonhálózat lehallgatásával láthatnak rá az etikus hackerek munkájára, robotokat programozhatnak vagy mesterséges intelligenciával kommunikálhatnak, de megtudhatják, hogy miként készül az egészséges ivóvíz, illetve hogyan kell megtervezni 3D-ben az utakat és a vasutakat.

A kisiskolásoknak szóló Lego és kocka kreatív táborban a számos kézműves foglalkozás között az ipari formatervező képzés segítségével kardot és játékot faragtak a gyerekek, illetve 3D-s látásukat erősítendő meghajtogatták Mimike, a kar által a pécsi állatkertben örökbe fogadott mosómedve makettjét. Tervező és építkező tábor a fenntarthatóság jegyében – ezt a tábort már a felső tagozatosoknak hirdették meg az építészet jegyében, így a gyerekek amellett, hogy kirakták legóból az Eiffel-tornyot, a saját lakhelyüket vagy szobájukat is megformázták makettként. Az egyetem 3D Központjában való látogatásuk alkalmával nemcsak a 3D-nyomtatók működésével ismerkedtek meg, de ki is nyomtatták számukra a maketthez szükséges szobabútorokat. A környezettudatosság jegyében egy interaktív foglalkozáson számítógép-billentyűzetből ékszereket készítettek, amelyhez – betekintve a gépészek munkájába – a kar műhelyében saját maguk formázták meg az egyes alkatrészeket. „A gyerekek nagyon élvezik a programokat, minden nap sikerélménnyel gazdagodva mentek haza. Rengeteg kérdést tettek fel a programok szakmai vezetőinek, azaz egyetemi oktató kollégáinknak, akik tágabb kontextusba helyezték az adott foglalkozáson létrehozott tárgyat. Meséltek az építészeti tervezésről vagy bemutatták egy-egy eszköz, műszer működését, a 3D Központban pedig komoly tárlatvezetést kaptunk” – foglalja össze a szakmai programokat Murai-de Carvalho Barbara, a táborvezetők egyike.
„A táborokat tavaly szerveztük meg először A PTE a családokért programsorozat szellemiségében, munkatársaink nyári munkarendjéhez igazodva. Előzetesen felmérést végeztünk, hogy hány dolgozónknak jelenthet problémát gyermeke nyári felügyelete, ehhez dolgoztuk ki az életkor szerinti tematikát. A PTE szociális juttatásai között szerepel a gyermekek nyári táboroztatásának támogatása, így munkatársainknak kedvezményes áron biztosítjuk a programokat. Elsősorban a saját kollégáink, valamint hallgatóink gyermekeinek hirdettük meg a táborokat, de az egyetem más karairól is érkeztek táborozók. Egyes hetekre jelentős volt a túljelentkezés, ez is igazolja az ötlet sikerességét” – fogalmaz dr. Balogh Brigitta, a PTE MIK kari igazgatója.

A programok kialakításánál az is szempont volt, hogy olyan elfoglaltságot biztosítsanak a gyerekeknek, ami a különböző kompetenciáik fejlesztését biztosítja, műszaki és informatikai kar lévén a helyi adottságokra fűzték fel a tematikát, természetesen az eltérő korosztályok kognitív szintjének figyelembevételével.

A kézügyesség, a matematikai gondolkodás és az egyéb tudományágakhoz köthető készségek fejlesztése a műszaki pályák iránti érzékenyítést is szolgálja. A középiskolásoknál pedig már az érdeklődésnek megfelelő differenciálás is megjelenik.

A középiskolások akár egy-egy napra is táborozók lehetnek az iskolakezdés előtti utolsó vakációs héten, jelentkezésüket még várják a szervezők.

Hétfőn az informatika iránt érdeklődők gyakorlati feladatokon keresztül megismerkedhetnek a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás néhány elemével és alkalmazásával, valamint betekinthetnek az okostelefonok programozásának lehetőségeibe. Kedden a környezetmérnökök munkáját a természetközeli szennyvíztisztítás, valamint az energetikai célra hasznosítható hulladékok és vizsgálati paraméterein, mérési módszerein keresztül fedezhetik fel a fiatalok. A szerda a gépészeké, amikor kipróbálhatják, hogy milyen különböző anyagminőségű próbatesteken forgácsolni, emellett szemügyre vehetik egy épületen belüli vízellátó rendszer felépítését, esetleg azt, hogy miként lehet kialakítani hővisszanyerős lakásszellőző rendszereket. Másnap a pneumatikáé, a PLC programozásé, az ipari robotoké lesz a főszerep, míg pénteken megtekinthetik, hogy hogyan zajlik a hídépítés a gyakorlatban és a tervezőasztalon, miként tervezik 3D-programmal a közlekedési pályákat és a vasutakat.
„Egyelőre nagyobb a fiú táborozók aránya, mint a lányoké, de ez nem jelenti azt, hogy utóbbiak ne szerepelnének ügyesen a programokon. Tavaly például a felsősök között volt egy kiemelkedően tehetséges lány, akinek nagyon örülnének az oktatóink, ha érettségi után a műszaki pályát választaná.

Az utóbbi években egyre több a női hallgatók aránya karunkon, ez talán annak is köszönhető, hogy – mint a nyári tábor alkalmával – megismerik az egyes területek jellemzőit, így rájönnek, hogy ők is helyt tudnának állni mérnökként.

A táborokkal kapcsolatban eddig érkezett nagy számú pozitív visszajelzés okán tervezzük, hogy a jövőben is megszervezzük programjainkat, segítve ezzel a pályaválasztást” – mondja dr. Balogh Brigitta.