Az Év Vezetőtanára kitüntető díjban részesítették Tóth Ildikót, a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda 1. Számú Általános Iskola vezetőtanárát augusztus 29-én, az idei évi Mentor fórumon, a PTE Tanárképző Központ éves szakmai rendezvényén. A díjazott pedagógus munkáját kezdetektől fogva az angol nyelv megszerettetése, az innovatív megoldások keresése és az új feladatok iránti nyitottság jellemezte. A koronavírus járvány alatt úttörő szerepet vállalt az iskola digitális oktatásának zökkenőmentes megszervezésében, majd a megalakuló Digitális és innovációs munkaközösség vezetője letta.
Melyek a legnagyobb kihívásai a vezetőtanár, illetve a mentorpedagógus szerepkörnek?
A vezetőtanárok esetében, hogy egyeztessük az időpontokat az egyetemmel. A mi órarendünk és a pedagógusjelölteké is fix, ezért a kettő összeegyeztetése nem mindig egyszerű. Emellett még pluszban helyet kell kapniuk a megbeszéléseknek, a visszajelzéseknek, és sok az olyan hallgató, aki tanulmányai mellett még dolgozik is. Igyekszünk rugalmasak lenni a közös munkát illetően. Fontos, hogy a rendelkezésre álló idő alatt alaposan át tudjuk beszélni a hallgatóval az óratervet, felkészülten érkezzen az órájára, hogy minél több sikerélményt tudjon szerezni a gyakorlat ideje alatt. Nem emlékszem, olyan hallgatóra, akivel ne sikerült volna megtalálni a közös hangot.
40 éve van a pályán, ez idő alatt sokat változott a világ. Hogyan lehet folyamatosan megújulni, tartani a lépést?
A legfontosabb a kíváncsiság. Kíváncsi vagyok arra, hogy a gyerekek miben élnek, mi van a környezetükben, mivel foglalkoznak a szabadidejükben, milyen sorozatot néznek a neten. Angol szakosként könnyű dolgunk van, mert a gyerekekhez közel álló témák feldolgozása során rengeteg minden kiderül róluk . Ha mindezzel tudunk azonosulni és empatikusak vagyunk, akkor a megújulás nem jelenthet gondot.
Az új digitális trendeket is be szokta vinni az oktatásba?
Egyértelműen igen. Az utóbbi két évben digitális szaktanácsadó voltam, de már jóval a koronavírus kapcsán bevezetett online oktatás előtt, 2013-ban csatlakoztam az eTwinning Programhoz (mára a világ egyik legnagyobb online pedagógusközössége – a szerk.). Ez volt az, ami elindított a digitális trend felé, hiszen a programban európai országok iskoláival vettük fel online a kapcsolatot, és közös projekteken dolgoztunk.
Kezdetben rengeteget tanultam a külföldi kollégáktól.
Kialakultt bennem az önképzés iránti igény, webináriumokon, konferenciákon vettem részt. Már az online oktatás előtt saját weboldalamon osztottam meg a gyerekekkel az órai és a tanulásukat segítő anyagokat. Emellett online osztályteremben dolgoztunk néhány kollégával, ami nagyon megkönnyítette számunkra a digitális átállást.
A koronavírus járvány alatt nagy szerepet vállalt a digitális oktatás megszervezésében, mik voltak ennek az időszaknak a tanulságai? Mi az, amiben a kollégák segítségére tudott lenni?
2019 őszén ismerkedtünk meg a Teams platformjával, ekkor még csak a pedagógusok kaptak hozzáférést. Megismerve a lehetőségeket merült fel, hogy praktikus lenne, ha a Google Classroomot leváltva ezen a felületen tudnánk a gyerekekkel is tartani a kapcsolatot. Rendszergazdánk elérte az egyetemnél, hogy tanulóink Office365 hozzáférést kapjanak, így néhány osztálycsoportot létrehoztunk a digitális oktatás bevezetése előtt.
A digitális átállás bejelentése után tantestületünk innovatív, a digitális alkalmazások felé nyitott pedagógusaiból összeállt egy csapat, akikkel az egész hétvégét arra fordítottuk, hogy kívülről-belülről megismerjük és teszteljük a Teams működését és a lehetőségeket.
Ezután következett a kollégák, diákok és a szülők felkészítése. Az alsó tagozatosok esetében ez különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen tőlük nem volt elvárható, hogy az első pillanattól kezdve otthonosan mozogjanak ebben a közegben.
Mesélne az iskolában működő digitális munkaközösségről?
Egy évvel a koronavírus járvány után a vezetőség engedélyezte ennek a munkaközösségnek a megalakulását. Egyik sikerünk a Vezető Informatikusok Szövetsége által meghirdetett Az év tanári csapata a digitalizációért pályázatán elnyert országos 2. helyezés. A pályázatban az online oktatás alatt felépített oktatási platformunkat és kommunikációs rendszerünket mutattuk be.
Ehhez a sikerhez természetesen szükség volt egy összetartó, lelkes és elhivatott tanári közösségre is.
A munkánk elsősorban abból áll, hogy kiscsoportos foglalkozásokon megismertetjük a kollégákat a Microsoft 365 használatával kapcsolatos újdonságokkal, a tanítást segítő alkalmazásokkal. Emellett három évig működött a Digiclass elnevezésű pedagógusoknak szóló online szakkör, ahol a különböző alkalmazásokat ismertük meg és próbáltuk ki.
Csatlakozunk a Code Week mozgalomhoz, amikor a programozásé a főszerep. Internetbiztonsági projektnapot szerveztünk interaktív feladatokkal, meghívott előadókkal. Folyamatosan segítjük kollégáinkat a digitális eszközök és applikációk használatában, nyomon követjük és igyekszünk megosztani az újdonságokat.
Mit érzett, amikor megtudta, hogy felterjesztik az Év Vezetőtanára díjra?
Megtiszteltetésnek érzem és nagyon örültem neki, ugyanakkor nem gondolom, hogy jobban megérdemlem ezt a díjat, mint bármelyik másik kollégám, hiszen azt látom, hogy mindegyikük ugyanilyen lelkiismeretesen dolgozik a hallgatók felkészítésén a mindennapok során.
Mit üzenne azoknak, akik gondolkodnak a pedagógusi pályán?
Azt, hogy
legyenek nyitottak az új dolgok felé, mert a nyitottság sok mindent megold.
Legyenek empatikusak a diákokkal és a kollégákkal egyaránt, és tartsák szem előtt, hogy a csapatmunka nagyon fontos ebben a szakmában.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai Igazgatóság 2020.