Otthont a Nevetnikéknek!

szep

05

Beküldte
admin

Bajnok utca 8/A. Ezt a házat szeretné megvenni és felújítani a Nevetnikék Alapítvány. Adománygyűjtést szerveznek, hogy minél közelebbről segíthessenek a kis páciensek gyógyulásában.

Mivel foglalkozik a Nevetnikék?
A beteg gyerekek gyógyulásának elősegítéséért dolgoznak, immár tizenhárom éve. Kórházlátogatási programmal kezdték, ráadásul komoly kiválasztási eljárás és sokféle tréning, képzés után tarthatnak önkénteseik foglalkozásokat a gyerekeknek. Falfestéssel is foglalkoznak, valamint a Nevetnikékhez köthető az ország első interaktív mesefala is, amit tavalyelőtt adtak át a József Attila utcai Gyermekklinika ambulanciáján.

Idén kincsesládákat készítettek, amiket telepakoltak játékokkal, melyekből a krónikus betegek választhatnak maguknak egyet-egyet ajándékba a vizsgálatok és a kezelés végén. Két éve a koronavírus-járvány miatt nem toborozhattunk új önkénteseket a kórházlátogatásokhoz, de még így is van 38 kórházi önkéntesünk Pécsett, és 9 Kaposváron. Alkalmanként több százan segítenek be, az elmúlt 13 évben több mint ezer önkéntes fordult meg a programjaink valamelyikén.” - tájékoztat Kőműves Glória, a Nevetnikék Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Miért kell pont ez a ház?
A Gyermekklinika az egyik Nyár utcai épületben biztosított helyet a Nevetnikék számára. A lerobbant épületből sorra költöztek el a gyermekgyógyászat osztályai, közben az alapítvány programjai évről évre sokasodtak. Ahogy bővültünk, úgy lett egyre több eszközünk és egyre több helyre volt szükségünk. Mivel a Nyár utcai épületben lassan már csak mi maradtunk, számunkra, és a Klinika számára is észrevétlen maradt, mennyi cuccunk van.

Mindenképpen nagyobb helyre lenne szükségünk.”

- meséli Kőműves Glória. A legfelső emeleti kis iroda és annak szűkös előtere arra is alig volt alkalmas, hogy a játékkészítésbe belevágjanak, de ott legalább nem zavarták a kis betegeket. Viszont sokat kellett cipekedniük a Nyár utca és a József Attila utcai kórtermek között. Ráadásul a Nyár utcai telephely idén év végén megszűnik, így a Nevetnikéknek mindenképpen költöznie kell.


A Gyermekklinika számít a Nevetnikék-es önkéntesek munkájára, és helyet is biztosítana a Klinika épületében, de sem a sok eszköz, sem a hangos-fűrészporos játékkészítő munka nem oda való, a Nevetnikék mindhárom tevékenységéhez szükséges tér nem állna rendelkezésre. A Klinika B terve ismét olyan főhadiszállás lenne, mely távol esik a Gyermekklinkától. A Bajnok utca 8/A viszont elég tágas mindenhez, és szó szerint pár méterre van az alapítvány számára legfontosabb helyszíntől.

És mihez kezdenek vele?
“A földszinten két szoba van, mindkettőben műhelyt alakítanánk ki: az egyik fűrészporos lenne, a másik egy tisztább, ahol a játékokat készítjük a kincsesládákba. A felső szint a felkészítés, a tréningek helye lesz. Van egy beépítetlen rész, amit hosszú távon, ha lesz rá keret, szeretnénk szálláshellyé alakítani, ha máshonnan látogatnak hozzánk, legyen lehetőség ott is aludni, illetve szükség esetén a klinikán fekvő gyermekek szüleinek tudnánk alvóhelyet biztosítani. De ez már a hosszú távú tervünk.” - meséli Kőműves Glória, majd hozzáteszi: “A pince a falfestő eszközök és faanyagok tárolására szolgál majd, és a létrákat, sörpadokat is lenne hely elpakolni.”

Mennyit kell összegyűjteniük?
“A ház eladási ára 27 millió, további 3 millió forintból tudnánk a földszintet használhatóvá tetetni. Ebben a minimális felújításban benne van a szúette padló cseréje, a festés, nyílászárócsere. A tetőteret további egymillió forintba kerülne lakhatóvá tenni, a tető javításával, illetve a teljes villamos rendszer felújításával együtt.”
- sorolja Kőműves Glória, aki több szakvéleményt kért a ház állapotáról, hogy pontos adatokkal tudjanak számolni a költségvetési tervükben. “A többi rész felújításával egyelőre nem számolunk, mert ennyivel már el tudnánk indulni.” - szögezi le Kőműves Glória. Vagyis

a megálmodott célszám 31 millió forint.

Hogyan lehet segíteni?
Jó hír, hogy az adománygyűjtő-kampány során 6 millió forint már összegyűlt. Ez egy hitel önrészéhez ugyan elegendő lenne, a javításokra viszont nem. Mivel egy közhasznú tevékenységet ellátó alapítványról van szó, kétséges, hogy hosszú távon mennyire tudják majd a törlesztőrészleteket kigazdálkodni - minél kevesebbet kellene az ingatlanra költeni, annál hamarabb és annál több maradna a Nevetnikék elsődleges céljára, a beteg gyerekekkel foglalkozó programokra.

Most elsősorban anyagi támogatásra van szükségünk.

- erősíti meg Kőműves Glória.

Hatalmas kihívást jelent ez a Nevetnikék számára, mert ugyan több sikeres adománygyűjtésen vannak túl, ekkora összeggel még nem próbálkoztak. “A legdrágább projektünk a pécsi interaktív mesefal volt, azt 3 millióból tudtuk létrehozni picivel több, mint fél év alatt. Ami a gyűjtést illeti: eddig kétmillió forint volt a legnagyobb eredményünk egy hónap alatt, abból elsősorban a kórházi programot és táboroztatásokat finanszíroztunk elsősorban. Rekord, hogy a Bajnok utca 8/A kapcsán indított kampányban két hét alatt összegyűlt 6 millió forint, ennek nagyon örülünk, és ezúton is hálásan köszönjük mindenkinek a támogatást! Ha hitelből tudjuk megvenni a házat, akkor ez az induló alaptőkére elég. De ha hitelre kényszerülünk, azt vissza is kell fizetni.” A havi törlesztőrészlet finanszírozása nagy teher lenne az alapítvány vállán.

“Párezer forint is számít, a legkisebb adománynak is örülünk.”

- szögezi le Kőműves Glória. 

http://nevetnikek.hu/nagykovet