Partneriskolai együttműködés a minőségi szakember utánpótlásért

okt

26

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (PTE ETK) és a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola, a Toldi Lakótelepi Tagiskola, a Toponári Tagiskola, Nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Kollégium, valamint a Szennai Fekete László Általános Iskola ünnepélyes keretek között írták alá a pályaválasztást segítő partneriskolai megállapodásukat csütörtökön Kaposváron.

Az eseményen Prof. Dr. Boncz Imre, a PTE ETK dékánhelyettese az Egészségtudományi, Sporttudományi Szakmai Életpálya Modell előnyeit ecsetelte, mely az érdeklődő diákok pályaválasztásának támogatásán keresztül a tanulók érdeklődésének feltárását, képességeik kibontakoztatását segíti elő. Fontos cél, hogy az Egészségtudományi Kar a korábbi évek kimagasló színvonalán legyen képes ellátni oktatási feladatait,

ezzel biztosítva a nélkülözhetetlen szakemberek országos utánpótlását.

Ennek érdekében a PTE ETK munkatársai az egyetem fenntartásában működő egészségügyi szakképző intézményekkel közösen kidolgoztak egy stratégiai együttműködési rendszert. Az életpályaprogram megvalósítása során az alap- és középfokú oktatási intézményekkel szoros együttműködésben az általános- és középiskolai tanulóknak lehetőségük nyílik megismerni az egészségügyi életpályát, annak nehézségeit, valamint pozitív oldalait és döntésük esetén érdemi, gyakorlati és eredményes segítséget kaphatnak annak érdekében, hogy az egészségügyi technikumokba vagy az Egészségtudományi Karra felvételt nyerjenek. 

Szita Károly, Kaposvár Megyei Jogú Város polgármestere az együttműködés fontosságát emelte ki, ami a szakember utánpótlás elősegítésével a kaposvári és Somogy vármegyei lakosok egészségének megőrzését és a szakszerű ápolást, gyógyítást szolgálja.  Képzett és elhivatott szakemberek tudják hatékonyan működtetni az egészségügyi és a szociális intézményeket.

A cél, hogy a lakosság számára ezek a szolgáltatások továbbra is magas színvonalon elérhetőek legyenek. 

Az együttműködési megállapodással a PTE ETK fenntartásában működő szakképző intézmények és az általános iskolák eddigi együttműködésüket mélyítik el, és rögzítik elkötelezettségüket. A partneriskolai program résztvevői az iskolák pályaorientációs, pályaválasztási és saját beiskolázási, valamint a PTE ETK-hoz történő beiskolázási orientációs programok, események megvalósítása során jogosulttá válnak "A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara Egészségtudományi, Sporttudományi Szakmai Életpálya Modell Programjának Stratégiai Partnere és Módszertani Intézete" elnevezés és tábla használatára. Az általános iskolák tanulói valamint szüleik igény szerint egyéni vagy csoportos segítséget kaphatnak az egészségügyi technikumok és a kar munkatársaitól szakmai programok, demonstrációs, szimulációs programok szervezésében, megvalósításában. Ha kérik, az egészségügyi-, szociális- és sporttudományi pályaorientáció és pályaválasztás céljából megszervezik munkahelyek, intézmények működésének bemutatását, meglátogatását. A partneriskolai programba bekapcsolódó iskolák kérhetik, a technikumok és az ETK pedig vállalják elsősegélynyújtó képzések, bemutatók, az egészségügyi-, szociális- és sporttudományi területre történő pályaorientációval, pályaválasztással kapcsolatos tájékoztatók, szakmai programok, így a nyíltnapok, szakmák éjszakája, szakmai kirándulások megvalósítását. 

A partneriskolai programba bekapcsolódó általános iskola esetében ötödik osztálytól, középiskola esetében tizedik évfolyamtól kezdődően vállalja, hogy a helyi tantervébe beépíti az egészségügyi szakmai területre történő orientációs programokat, így az osztályfőnöki órákat, szülői értekezleteket, tanítás nélküli iskolai napok kötelező programelemeit. 

E tevékenységek eredményeként a PTE ETK és a fenntartásában működő szakképző intézmények az érdeklődő fiatalok és felnőttek számára, választásuk esetén továbbtanulási lehetőséget, már a tanulmányok alatt ösztöndíjat, vagy duális képzésben jövedelmet, majd biztos életpályát nyújtanak. A munkáltatóknak pedig biztosítják az igényeik szerinti szakmai oktatást és képzést a munkaerő utánpótlása érdekében.