A pécsi kutatóknak is komoly szerepe van a kapszaicin-receptor klónozásáért kapott Nobel-díjban

okt

05

Beküldte
admin

Dr. Jancsó Miklós tanítványa, dr. Szolcsányi János, Széchenyi-díjas farmakológus, 1970-ben a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán (PTE ÁOK) folytatta kutatásait Kossuth-díjas mestere feleségével, dr. Jancsó Arankával. A fájdalomérző kapszaicin-receptor létezésének a koncepciója már a pécsi vizsgálatok eredménye, a cikket ezzel kapcsolatban 1977-ben közölték. Aranka halála után Szolcsányi professzor - amerikai, német és brit tanulmányutakat követően – továbbra is intenzíven dolgozott a PTE ÁOK Farmakológiai Intézetében, és munkatársaival számos, nemzetközileg is elismert felfedezést tett az érzőidegek élettanának, farmakológiájának a területén.

A most Nobel-díjat kapott dr. David Julius kutatásai is ezen alapulnak. Sikerült klónoznia a kapszaicin-receptort, ami utat nyitott az új típusú fájdalomcsillapítók fejlesztéséhez, melyek közvetlenül az érzőidegeken hatnak.

Szolcsányi Jánost is felterjesztették a díjra 2015-ben, David Juliussal együtt, akkor azonban még nem nekik ítélték oda. Az idei sikereket a pécsi professzor már nem érhette meg, kutatásait azonban folytatják a tanítványai, a Pécsett alapított “Szolcsányi iskola” tagjai, akik több évtizeden át dolgoztak Szolcsányi Jánossal: dr. Pintér Erika, dr. Barthó Loránd, dr. Pethő Gábor és dr. Helyes Zsuzsanna. Ők továbbra is szoros munkakapcsolatban vannak David Juliussal és munkatársaival, akik nagyrabecsüléssel nyilatkoznak a magyar kutatásokról.

Szolcsányi János professzor még 2013-ban beszélt az UnivTV-nek a fájdalomérző kapszaicin-receptorra vonatkozó kutatásairól, a videó itt tekinthető meg: