A PTE Művészeti Kara által lépett szintet az ARTfair kiállítás

okt

31

Beküldte
admin

Ezer kiállított műalkotás, sokezer látogató mindössze 3 nap alatt - soha ennyien nem voltak még az ARTfair-en Innsbruckban. A kiállítás művészileg legelismertebb, legvonzóbb és központi standjával minden szakmai elismerést besöpört a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Művészeti Kara (MK) az október 27-29. között megrendezésre került 27. ARTfair nemzetközi művészeti kiállításon.

A magyar stand nemcsak a magas színvonalat felvonultató művészetével, sokszínű megjelenésével került a kiállítás centrumába, hanem annak köszönhetően is, hogy idén a fiatalok által képviselt művészet volt a fókuszban. A PTE Művészeti Kar olyan egyedülálló, összművészeti koncepciót mutatott be Ausztriában, amely méltán aratott nemzetközi sikert. Még a helyi média is kiemelt figyelmet fordított a magyar pavilonra a látványos műalkotások, valamint a figyelemfelkeltő, színvonalas, változatos, zenés vagy táncos előadásaik apropóján. A kiállítás alatt a helyszínen több alkalommal léptek fel a Kar művészei: először a megnyitón az Olympiaworld főszínpadán, majd később a saját pavilonjuknál, ezzel is erősítve az egyedülálló összművészeti koncepciót.

Dr. habil. Lengyel Péter, a PTE MK dékánja elmondta: „Az esemény végén nagyon megtisztelő volt, amikor a vásár tulajdonos-ügyvezetője és a helyi művészi elit nemcsak az egyetemnek, hanem Magyarországnak is megköszönte a részvételt. Ahogyan a házigazdák is rendkívül elismerően nyilatkoztak: a Művészeti Kar részvétele által emelt szintet az ARTfair, és ezt a színvonalat a jövőben is meg kell tartani.

Ez újabb bizonyíték arra, hogy a karon zajló művészeti képzések nemcsak a hazai felsőoktatási palettán képviselnek kiemelkedő színvonalat, hanem nemzetközi szinten is.

Mi sem bizonyítja jobban a sikert annál, hogy a PTE Művészeti Kar meghívást kapott a jövő évi salzburgi művészeti kiállításra.”

A PTE Művészeti Kar pavilonjának fővédnöke Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, és védnöke Dr. Szili Katalin, határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó volt.