PTE-s podcastek!

jún

05

Beküldte
admin

Nyílt ötletpályázatot hirdetett az egyetemi polgárok körében a PTE Kapcsolati Igazgatósága, a cél podcastek létrehozása volt. A pilot projektben elkészültek az első részek, sokféle témában. Ezek a napokban kerülnek fel a platformokra. A részletekről Győrffy Zoltánt, a PTE Kapcsolati Igazgatóságának vezetőjét kérdeztük.

A podcastek a reneszánszukat élik. Szerinted miért?
Pont ugyanazért, amiért szerintem a rádiózás is nagyon népszerű volt:

jó hallgatni beszélgetéseket, érdekes témákról értelmes gondolatokat. Ráadásul ez a formátum kellő szabadságot is ad, mert akkor hallgatjuk, amikor szeretnénk.

Például szívesen hallgatok autóvezetés közben podcasteket, mert hasznosabbnak érzek mondjuk egy Pécs–Budapest utat, ha közben valamit tanulok is.  Ez számomra, mint aki rádióban kezdte kommunikációs karrierjét annyiban jelent újdonságot, hogy nagyobb szabadságot ad: megállítom, elindítom, több részletben hallgatom meg, nem vagyok kötve egy lineáris sugárzáshoz vagy műsortervhez. Úgy gondolom, nem feltétlenül a műfaj változott meg, inkább a hozzáférés módja és szabadsága.

Amikor kiírtad a pályázatot mik jártak a fejedben? Tekintettel arra, hogy már voltak/vannak most is olyan podcastek, amik sikerrel futnak a PTE égisze alatt. (Például a Kapocs a tudáshoz című - a szerk.) Úgy tudom, a kivitelezésben és a pályázati folyamatban is Wolf Krisztián volt a segítségedre.
Wolf Krisztiánnal azóta ismerjük egymást, amikor a PTE első egyetemi rádiója megkezdte működését. Az már persze történelem. Krisztián közben visszatért az egyetemre, a podcastekről tart kurzusokat a PTE BTK-n, így kézenfekvő volt, hogy az e téren szerzett tapasztalataival be tud segíteni. Arra számítottunk, hogy biztosan akad majd 4–5 olyan elkötelezett ember, aki szeretne podcastelni, indítsunk el egy ilyen pilotot. Az volt a terv, hogy négy epizódot rögzítünk, és meglátjuk, mire jutunk vele.

Meglepődtünk, mert nagyjából 50 pályamunka érkezett!

A tájékoztató után ez gyorsan megfeleződött, aztán – ahogy kiderült, mennyi időt és energiát emésztenek fel ezek a podcastek – azok maradtak, akiknek valóban van rá kellő ideje, kedve, lehetősége. Minden elismerésem Krisztiáné, aki négyszer ötnapos periódusokban reggeltől estig vette fel az adásokat, majd a kollégákkal együtt vágták és szerkesztették az adásokat, hogy profi színvonalúak legyenek.
Azt gondolom, hogy jó néhány izgalmas témában sikerült olyan műsorokat összehozni, ami abszolút bárhol megállná a helyét! A témák színessége illeszkedik a PTE sokszínűségéhez: rengeteg témát hozunk a pszichológiától az egészséges életmódon és a környezetvédelmen át a jogi esetekig vagy a sportig. Bízom benne, hogy szeptemberre kikristályosodik legalább négy–öt olyan podcastes csapat, akikkel folytatni tudjuk az együttműködést, és egy következő teljes tanévet is végig tudunk „podcastelni”.

Ez azt jelenti, hogy készen vannak ezek a podcast-részek?

A nyár folyamán publikáljunk majd sorban a részeket, a pte.hu/hu/podcast oldalon, de a Spotifyon és a YouTube-on is elérhetők.

Őszre egy fejlesztéssel is igyekszünk továbblendíteni a podcastek ügyét: az UnivTV stúdiójában létrehozunk egy olyan stúdiót, mely alkalmas a rögzítésére. Szeretnénk továbbá minden évben lehetőséget adni új ötletek megvalósítására is, különböző tematikus egyetemi podcasteket – akár a beiskolázáshoz, akár az egyetem működéséhez kapcsolódva – is behozni, ami kvázi valamilyen szinten a régi egyetemi rádiót is helyettesítené.

Mit kap az, aki jelentkezik podcatesternek?
Lehetőséget, szakmai segítséget, stúdióhasználatot, személyeket, akik segítik az alkotásban. Plusz azzal, hogy az egyetemi kommunikációs csatornákon felhívjuk rá a figyelmet, bízunk abban, hogy nagyobb elérést tudunk biztosítani. Vagyis tekinthető ez egyfajta ugródeszkának is. Bízom benne, hogy ezek sokakhoz eljutnak, és

egy újabb csatorna, mely révén tudunk kommunikálni a szélesebb értelemben vett nagyközönséggel, és ezt fontosnak gondolom.

Kedvcsinálóként a podcastek címei:
Alkalmazott Pszichológia Podcast
Világmagyarság Podcast
Dietetika, mint a versenysport új fellegvára
Geologika Podcast
MetoráLAW Podcast
Orvosi Innovációk Podcast
Felforgató Technológiák és Trendek a Jog Határán
CsavarGO Podcast
Hitek és tévchitek az élelmiszeriparban
Poetcast
Pécs8 Podcast
EDUC HR Podcast
Német Podcast
Mozgás Morzsák
Peace of Mind
Fantázia Podcast
Sustainability Forum
Süssünk, főzzünk otthon az egészséges táplálkozás jegyében
Tények és tévhitek a sporttáplálkozásban (munkacím)