A PTE-s Schlégl Ádám a négy magyar űrhajósjelölt között

már

07

Beküldte
admin

Schlégl Ádám, a PTE ÁOK tanársegédje is a négy magyar űrhajós-jelölt között van - derült ki a Magyar Űrhajós Program (Hunor) sajtótájékoztatóján, melyet a Külgazdasági és Külügyminisztériumban tartottak.
A PTE tanársegédjének a Hunor programba érkezett több mint 240 jelentkező közül sikerült a végső csapatba bekerülnie. A négy kiválasztott képzési programokon vesz részt, amiknek végeztével a legtökéletesebb jelölt vághat neki a feladatnak.
"A világűrbe kijutni talán az egyik legnagyobb kaland, a legkülönlegesebb élmény, amiben egy embernek része lehet. Szinte minden gyermek életében van egy pont, amikor intenzíven érdeklődik az űr iránt. Sokaknál aztán elhal ez a szenvedély, nálam viszont nem így történt, a mai napig kitart a rajongás. Emellett a Nemzetközi Űrállomáson elvégzendő kísérletek, az ezekben rejlő tudományos potenciál és a kalandvágy is komoly motiváció számomra" - nyilatkozta korábban Schlégl Ádám.

Forrás és további infó: https://index.hu/belfold/2023/03/07/urkutatas-urhajozas-nemzetkozi-urallomas-urutazas-urhajosprogram-hunor