PTE a Zsolnay Fényfesztiválon!

júl

06

Beküldte
admin

Megannyi színes, fényes, varázslatos, elgondolkodtató, grandiózus és kreatív program várja az érdeklődőket, látogatókat a hetedik alkalommal megrendezett Zsolnay Fényfesztiválon július 6-9 között Pécsett. A fesztiválhoz a hagyományokhoz híven a PTE is csatlakozik, idén a Művészeti Kar és a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar oktatói és hallgatói közreműködésével három helyszínen gyönyörködhetünk az alkotásokban.

A világ minden pontjáról érkeznek Pécsre látogatók a rendezvényre: a népszerű Zsolnay Light Art fényfestőversenyre szinte minden kontinensről egyre több a jelentkező, az újcirkuszi programoktól a Fény Útja alkotókig számos neves külföldi szakember lesz jelen. A fesztivál idei fókuszországa Hollandia lesz, többek között filmek, interaktív prezentációk, kiállítás és holland reggeli is várja a látogatókat.

Négy napra Pécs lesz a Nyár Fénypontja!

Az idei Fényfesztivál, ahogy korábban már beszámoltunk róla számos látnivalója a klímaváltozásra, a fenntarthatóságra fókuszál, amely témakörnek a PTE-n is kiemelt figyelmet szentel, mint 21. legzöldebb egyetem. Az egyik ilyen programpont a fesztivál egyik legmonumentálisabb eleme a Gaia lesz. A Földünket bemutató 7 méter átmérőjű alkotás NASA 20 éven át gyűjtött adatait feldolgozó fényfestés a Kodály Központban a Fény Útja Extra karszalaggal lesz látható.

A fesztivál egyik legintenzívebb élményét a Fény Útja kínálja. Az éj leszállta után hazai és külföldi művészek épületvetítései, fényszobrai, helyszínspecifikus fényalkotásai ejtik ámulatba a látogatókat Pécs hangulatos utcáin, terein, a város galériáiban és pár olyan kivételes helyszínen, amelyek csak a rendezvény alatt fogadnak látogatókat. A Fény Útja állomásai közül az egyik legnépszerűbb a fényszőnyeg, amik közé idén is beválasztottak egy pályamunkát a PTE Művészeti Karáról.

PTE a Fényfesztiválon:

  • FÉNY ÚTJA/ 8. ÁLLOMÁS: CARPET I AM

Helyszín: Janus Pannonius utca

Flesser Anita (PTE MK) – Vonulás c. fényszőnyeg alkotása

  • VOX CELLAE SEPTICHORA

Helyszín: Cella Septichora (Sétatér)

Egy látványos fényinstalláció és sokcsatornás elektronikus zenei kompozíció közös koreográfiája tölti meg a Cella Septichorát, megidézve a misztikus szertartások szikrázó auráját. Bartha Márk és dr. habil. Kovács Balázs zenei együttműködésének ősbemutatóját hallhatjuk az ókeresztény sírkertben, melyet egy robosztus fényinstalláció egészít ki komplex élménnyé. (Fény Útja Extra karszalaggal látogatható)

  • FÉNYMŰVÉSZTELEP 1.0 – EGYETEMEK UDVARA (Csoportos kiállítás)

Helyszín: Martyn Ferenc Múzeum udvara (Káptalan utca 4.)

Idén egy olyan invenciózus kísérleti programot is útjára indít a fesztivál, ami a fiatal generációt, a felsőoktatásban jelenleg tanuló, fényművészettel aktívan foglalkozó fiatalokat állítja fókuszba és az ő alkotói folyamataikat támogatja. A Káptalan utcában „fényművésztelepként” funkcionáló tér jön létre, ami a tudásátadás, a professzionális technikai háttér és a mentori támogatás mellett bemutatkozási és közösségépítési lehetőséget biztosít fiatal művészek számára. Pécs, mint egyetemváros méltán ad helyet az idén először induló Fényművésztelepnek, melybe három egyetemről kapcsolódnak be diákok: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar és a PTE-KPVK - Környezetkultúra Szak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szak, valamint a kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Szakkollégium.

Mi történik, ha a zene találkozik a fénnyel? Hogyan készítünk vízből tüzet? Ha szeretnél elveszni a fénylabirintusban, vagy ücsörögni a kortárs tűz körül, belépni a szivárványos tükörtérbe, vagy megnézni, mi történik a hangfény odúban, a Martyn Ferenc Múzeum, az onnan nyíló Reneszánsz Kőtár udvarai és a Múzeum Galéria kiállítóterei végtelen kalandozásra invitálnak.

  • ZENEI LÁTKÉP

Helyszín: Martyn Ferenc Múzeum udvara (Káptalan utca 4.)

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar – Fénykurzus

Az elmúlt félévben a PTE Művészeti Kara Fénykurzust hirdetett, hogy a Kar tanulóinak lehetősége nyíljon egy komplex audiovizuális teret létrehozni, melyben a hangnak legalább akkora szerepe van, mint a folyamatosan változó vizualitásnak. A kurzus résztvevői: Abonyi Zsolt, Böjti István, Hámori Tamás, Kincses Alíz, Király Olga, Madarász Péter, Madari Kinga, Schile Lilu, Szabó Adrienn, Szabó Zita, Tokodi Krisztofer, Tőke Krisztián, Vikukel Máté

  • KONTAKT | PTE – KPVK – Környezetkultúra Szak

Helyszín: Martyn Ferenc Múzeum udvara (Káptalan utca 4.) – Múzeum Galéria – 4. terem

Kontakt címmel egy helyspecifikus fény és tükör installációt készítenek a Pécsi Tudományegyetem KPVK Alkalmazott Művészeti Tanszék Környezetkultúra szakos hallgatói. A Múzeum Galéria terében egy sűrű, vertikális irányú kiterjesztéssel hoznak létre egy fény-tér függönyt, amely minden apróbb rezdülésre, mozgásra reflektál. Résztvevő hallgatók: Babicz Mira, Horti Ágnes, Kunkli Dóra, Hizsnyik Dénes, Bóvári Fanni, Horváth Nikoletta, Mey

További információ »

Fényfesztivál programfüzet »

Fotók: Csortos Szabolcs, UnivPécs, Fényfesztivál 2022. július.