Repülőjárat Pécsről és Pécsre? IGEN!

feb

06

Beküldte
admin

Márciustól menetrend szerint, Málta–Pécs–München viszonylatban közlekedik majd a Universal Air társaság járata.

A pécs–pogányi reptéren február 6-án sajtótájékoztatón jelentették be a menetrend szerinti repülőjárat indulását. Péterffy Attila köszöntőjében emlékeztetett: charter járat 12, menetrend szerinti pedig 16 éve nem indult Pécsről. A polgármester hozzátette:

helyi szereplőkkel, például az egyetemmel, és helyi ipari cégekkel egyeztettek előzetesen arról, pontosan milyen repülőjárat indítására lenne igény.

Megkerestük a PTE Nemzetközi Igazgatóságának vezetőjét, hogy kommentálja a hírt. „Kifejezetten örülök ennek a fejlesztésnek, meggyőződésem, hogy mind a PTE nemzetköziesítése, mind nemzetközi láthatóságának erősítése szempontjából komoly előrelépést jelentenek ezek a járatok.

Jelentősen könnyebb lesz a személyes kapcsolattartás, és nemcsak Pécsről érhetőek el majd könnyebben partnereink, hanem egyszerűbben lehet majd Pécsre hívni külföldi kollégáinkat is az eseményeinkre. Úgy gondolom, ez a nemzetközi hallgatóink számára is öröm, nemcsak az ő, de családjaik és barátaik utazási kedvét is fellendítheti. Ami a térséget illeti: a járatok elindulása a nemzetközi turizmus megélénküléséhez vezet majd.

Münchenen keresztül a világ bármely pontja elérhető, nagyon jó választásnak tartom ezt a repteret, hiszen a PTE delegációi is sokszor ott szállnak át, akár tengerentúli járatokra is, kiváló elosztópont. Málta a mediterrán térség felé nyitás, továbbá onnan nyílnak további lehetőségek az utazásra. Korfu pedig ezentúl valamennyiünk számára gyorsan elérhető nyaralási opció” – mondta el dr. Tarrósy István.

Simon Cook, a Universal Air ügyvezető igazgatója elmondta, a cég idei első új útvonala lesz a pécsi járat. A reptéren ma leszállt 78 személyes gép repked majd Málta, Pécs és München között, májustól pedig egy korfui chartert terveznek indítani.

München és Pécs között 1 óra 20 perc, Pécs és Málta között 2 óra 20 perc menetidővel kell majd számolni. Dragovácz Márk, a repteret üzemeltető cég vezetőjének tájékoztatása szerint egy egyirányú müncheni jegy ára 130 euró körül mozog majd, Málta 150 euróért lesz elérhető, de ezekben a 7 kilós kézipoggyász és a 15 kg-os csomag is benne foglaltatik. Azt is elmondta: holnaptól egy call centeren keresztül lehet majd jegyeket rendelni, márciustól pedig önálló weboldal és mobiltelefonos applikáció is segíti majd az utazókat.

A további részleteket a reptér weboldalán ígérik megjelentetni.
Fotók: Müller Andrea