A rózsa mindenkinek ugyanúgy illatos?

A rózsa labirintusa című könyvéről beszélgetett Géczi János íróval, a kötet szerzőjével és Lipovszky Csenge illatesztétával Filippov Gábor történész-politológus, a könyv szerkesztője. Az eseményt a pandémia miatt online tartották. Géczi János évtizedekig volt a Pécsi Tudományegyetem oktatója, Lipovszky Csenge pedig a PTE ma Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán végzett - azóta az ország egyetlen illatesztétája. A beszélgetés a rózsa körül forgott.

“1991-ben kezdtem el a rózsákkal kutatóként foglalkozni. A rózsa labirintusa több, e növény kultúrtörténetének szentelt monográfia után íródott, a célom az volt vele, hogy a laikusok számára is érthető ismeretterjesztő könyvben is összegezzem az eddigieket. Magyarországon az egzotikusabb kertészeti rózsák bekerülésével a hatvanas években kezdődött az a rózsakultusz, aminek talán még mindig az elején vagy a közepén vagyunk.” - mondta Géczi János.

A rózsa civilizációs élőlény.

E tételmondat köré szerveződik a könyv. “A civilizációs élőlények hosszabb-rövidebb ideig kiemelt szerepet kaptak az emberiség kulturális javainak felhalmozásában, fejlődésében, vallási és művészi gondolkodásában. Jelképpé, szimbólummá váltak, értelmezések és jelentések sűrű hálózata alakult ki körülöttük. Ilyenformán pedig az élővilágból a kultúra szerves részeivé, eszmei képződménnyé váltak. Ilyen sűrű szimbólummá és jelentések gyújtópontjává vált civilizációs élőlény például a ló, a sas, a búza – vagy éppen a rózsa.

Az ember kultúráiban kevés olyan élőlény van, amely tíz-tizenkét ezer éven keresztül benne maradt a civilizációban – a rózsa az egyik e kevesek között. A legkülönbözőbb korokban, területeken és funkciókban jelenik meg újra és újra, makacsul kíséri végig az ember útját térben és időben. Ebből adódott az én kérdésem is:

végiggondolható-e az emberi történelem úgy, hogy abban a rózsa legyen a vezérfonal?

Vagyis: végigkalauzolhat-e bennünket a történelmünkön a rózsa? Az a növény, amely egyszerre táplálék és gyógyszer alapanyaga, a higiénia kelléke a különböző rítusokban, kultuszokban, vallásokban, továbbá kiemelt szerephez jut a világi költészetben és prózairodalomban, valamint a képzőművészetben. Az antik mítoszoktól a kereszténységig és az iszlámig mindenütt jelenvaló lény, amelynek fontos szerepe és gazdag jelentése keletkezett, és amelyhez oly sok civilizációs képzet tapad.” Géczi János azt is megemlítette, hogy a rózsához kötődő szimbólumok sora sem zárt: Tompa Andrea Omerta című könyvében például új jelentéssel is gazdagodott.

“Illatesztétaként a szaglás és illatok esztétikai minőségével, lélektani vonatkozásával, neurobiológiájával és kultúrtörténetével foglalkozom.” - mondta el elöljáróban a foglalkozásáról Lipovszky Csenge, majd Filippov Gábor történész kérdésére, aki a szaglás szubjektív mivoltát firtatta, így válaszolt:  

“Létezik kollektív szagemlékezet.

Az illatok megítélése sok esetben szubjektív, ami főleg abból ered, hogy az ember asszociatív tanulással sajátítja el az illatokat. Ez azt jelenti, hogy ahogy az életében legelőször megtapasztalja valaki az adott illatot, az ahhoz való érzelmi viszonyulás, mint egy imprinting a részévé válik, és később bármikor találkozik azzal az adott illattal, arra a dologra fog asszociálni, ami az első találkozást jellemezte. Ez az élmény függ neveltetéstől, kultúrától, attól, hogy milyen földrajzi környezet és milyen emberek veszik körül. Ezért lehet szubjektív. Viszont vannak bizonyos illatok, - és a rózsánál is ugyanez a helyzet - amikről mindenkinek hasonlók fognak eszébe jutni.”

Mi az, ami a rózsa illatában különleges?

“Az ókori görögöktől kezdve édesnek tekintik az illatát, amit meghatározóbb tulajdonságának tartanak, mint a színét vagy a formájt. Az illat anyagtalansága az isten megtapasztalásának a lehetősége.” - mondta Géczi János. Lipovszky Csenge hozzátette: “Az illat kommunikációs csatorna a transzcendens és az emberi világ között. A könyvben is szép példák olvashatók például a temetkezési szokásokra, ezzel is kapcsolatban.” Mivel korábban utalást tett arra, hogy először kifejezetten nem szerette a rózsákat, az illatesztéta rákérdezett a szerzőnél ennek okára. 

“Apám a hatvanas években rendelt vagy 40 darab rózsatövet, amiket segítenem kellett elültetni, amiben akkor egyikünknek sem volt semmilyen tapasztalata. Sok szúrást kaptam - ez volt az első fizikai tapasztalatom a növénnyel. Amikor virágoztak, már nem volt velük bajom.” - mesélte Géczi János, akiről egyébként egy nemesített rózsafajtát is elneveztek.

A könyvbemutató teljes anyagát itt lehet megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=_rJnR3F3jLs