Sasvári Bernadett vehette át a Pécsi Felsőoktatásért sajtódíjat

dec

13

Beküldte
admin

A Pécsi Tudományegyetem Szenátusa 2000 óta minden esztendőben a „Pécsi Felsőoktatásért” sajtódíjjal ismer el egy-egy olyan médiamunkatársat, aki lelkiismeretes munkájával hozzájárult az intézmény hírnevének öregbítéséhez. Idén Sasvári Bernadett, az MTVA szerkesztő-riportere, baranyai tudósítója érdemelte ki a díjjal járó oklevelet és az egyetem címerével ellátott arany kitűzőt.

Immár huszonhárom éves hagyomány a Pécsi Tudományegyetemen az Adventi Sajtószalon, melyen lehetőség nyílik a sajtó munkatársai számára kötetlen hangulatban, közvetlen hangnemben beszélgetni az egyetem vezetőivel és a sajtókapcsolatokért felelős munkatársakkal. Az eseményt idén december 13-án tartották a Halasy-Nagy József Aulában.
A hagyományoknak megfelelően a vendégek először megtekintették az Universitas Televízió összefoglalóját az év kiemelkedő sikereiről, eredményeiről, majd Miseta Attila professzor, az egyetem rektora értékelte a 2023-as esztendőt. „Nem volt egyszerű év ez sem” – summázta a történéseket a PTE első embere, majd hozzátette:

Vannak kihívások, de mindig lesznek is. Bízom abban, hogy a Pécsi Tudományegyetemen koncentrálódó tálentum garancia arra, hogy sikerrel vegyük ezeket az akadályokat.”

A rektor kiemelte, örömteli, hogy újra a PTE érdemelte ki a „legsportosabb egyetem”, valamint a „legzöldebb egyetem” titulusokat hazánkban, mint ahogy az is, hogy ebben az évben is számos beruházást, fejlesztést tudtak átadni a kutatások és oktatás számára, így egyebek között a Preklinikai Kutatási Központot, a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot, vagy a több kart is kiszolgáló, gyakorlatorientált skill laborokat. Ráadásul a PTE pedagógusképzés szempontjából kulcsfontosságú gyakorlóiskoláit is sikerült pályázati forrásból modernizálni és új oktatási eszközökkel ellátni Pécsett és Szekszárdon egyaránt.

A közeljövőről is szólt Miseta Attila, aki elmondta, folytatódhat majd ez a beruházási sor 2024-ben is, ugyanis minden bizonnyal még a jövő év első felében sor kerülhet az idén 100 éves PEAC új kézilabdacsarnokának átadására, mint ahogy a PTE KK Gyermekgyógyászati Klinika új gyermeksürgősségi épületén is már az utolsó simítások zajlanak.
Az Adventi Sajtószalonon hirdették ki

az idei Pécsi Felsőoktatásért Sajtódíj nyertesét, melyet a PTE Szenátusának egyhangú döntése értelmében Sasvári Bernadett érdemelt ki. Az MTVA szerkesztő riportere, baranyai tudósítója

az elmúlt években számos alkalommal számolt be a televízió nézőinek a Pécsi Tudományegyetem kutatásairól, tudományos eredményeiről, a pandémia elleni hősies küzdelméről, illetve szólaltatta meg a PTE szakembereit a közérdeklődésre számot tartó témákban.

„Hálásak vagyunk mindazoknak a kollégáknak, akik látni és láttatni engedik az egyetemet, hiszen a média olyan ablaküveg, melyen keresztül be lehet tekinteni az egyetem életébe” – mondta el a díjátadó előtt dr. Miseta Attila. Hozzátette: „Ez a munka óriási felelősség is egyben, hiszen jó és rossz dolgok egyaránt történnek, mi pedig mindkét esetben azt várjuk el, hogy korrekt anyagok szülessenek. Köszönjük, hogy a jelenlévők partnerek ebben, és úgy gondolom, idei kitüntetettünk sok-sok anyaga is példa erre.” 

Az esemény a Vocapella elnevezésű formáció tagjainak ünnepi műsorával zárult, akik igazi karácsonyi hangulatot varázsoltak a PTE Adventi Sajtószalon vendégei számára.