Segítsük a földrengés károsultjait!

dec

31

Beküldte
admin

Kedves kollégák, kedves jelenlegi és egykori hallgatóink!

Megdöbbenve tapasztaltuk, milyen pusztítással járt szomszédunkban a december utolsó napjaiban bekövetkezett, emberéleteket követelő, több száz épületet leromboló, jelentős anyagi kárt okozó földrengés-sorozat. Horvátország nehéz helyzetben van, a Pécsi Tudományegyetem pedig mindig igyekszik segíteni a bajba jutottakon.
A december 29-én bekövetkezett 6,4-es erősségű földrengésben 7 ember életét vesztette, valamint több tucatnyian megsérültek. A földrengés jelentős anyagi károkat okozott Petrinja és Sziszek városában, a környező falvakban, valamint Zágrábban. Sok ember maradt fedél nélkül. Több száz ember számára biztosítanak menedéket katonai barakkokban, akik közül sokan szociális ellátásra szorulnak, az ideiglenes befogadóhelyen több kisgyermekes család is tartózkodik.
A Horvát Vöröskereszt tegnap óta más megyékből is irányított át csapatokat a földrengés sújtotta térségbe, ahol a folyamatos szükségletfelmérés mellett részt vesznek a sérültek ellátásában, a lakosok evakuálásában és a helyszínek megtisztításában. Mindezek mellett befogadóhelyek telepítésében, üzemeltetésében vállalnak feladatot, pszichoszociális támogatást nyújtanak az érintetteknek, valamint élelmezési és segélyezési tevékenységet látnak el.
A Pécsi Tudományegyetem vezetése arra kéri oktatóit, dolgozóit, jelenlegi és egykori hallgatóit, segítsék a földrengés károsultjait!
Egyetemünk partnere a Magyar Vöröskereszt, a Horvát Vöröskereszt segélyakciója pedig banki átutalással a Magyar Vöröskereszt segítségével is támogatható:

Belföldi átutalás esetén:
Bankszámlaszám: 10405004-00026548-00000009
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020
Külföldről történő átutalásnál:
IBAN szám: HU32 1040 5004 0002 6548 0000 0009
Swift kód: OKHBHUHB
Bank neve: K&H Bank Zrt.
Bank címe: 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.
Közlemény: Horvátországi földrengés 2020

A Pécsi Tudományegyetem felvette a kapcsolatot partneregyetemével, a Zágrábi Egyetemmel, amelynek zágrábi épületei, de kiemelten a petrinjai Tanítóképző Kara is érintett a katasztrófa során és felajánlottuk a segítségünket, akár szakértői vagy eszközbeni támogatással részt tudunk venni a földrengés okozta károk felmérésben és elhárításában.

Köszönjük segítségüket és támogatásukat!

dr. Miseta Attila
a Pécsi Tudományegyetem rektora

 

Címlapfotó: HINA/ Damir SENČAR