Sporttudomány az egészség és a teljesítmény szolgálatában

jún

02

Beküldte
admin

A megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT), mint főrendező a hagyományokhoz híven immáron tizennyolcadik alkalommal rendezi meg Országos Sporttudományi Kongresszusát, az idei jubileumi évben a pécsi Palatinus Grand Hotel konferencia termeiben a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara, mint társszervező közreműködésével.

Az országos sporttudományi kongresszusra - az eddigi éveket felülmúlva - közel 200 előadással regisztráltak a résztvevők. A tudományos rendezvényen az érdeklődők sportszakmai és sporttudományi előadások keretein belül ismerkedhetnek meg a hazai sporttudományos kutatások legfrissebb eredményeivel, amiben kiemelkedő arányban szerepelnek a COVID-19 világjárvány és a sport összefüggéseit vizsgáló, valamint a „Mozgásgyógyszer” világmozgalom hazai kutatásait bemutató előadások.  A sporttudományos rendezvényt megtiszteli jelenlétével „Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja 2010-2020-2030” szűrőkamionja, aminek szolgáltatásait három napon keresztül előzetes regisztráció után a lakosság is igénybe veheti.

A rendezvény fővédnökségét Dr. Sávolt-Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára, Prof. Dr. Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára, Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Prof. Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora és Dr. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vállalta.

A sajtótájékoztatón ismertették a XVIII. Országos Sporttudományi Kongresszus programját, valamint röviden bemutatták a II. COVID-19 Fizikai Aktivitás gyorsjelentés című kötetet. Dr. Fazekas Attila Erik sportért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy mekkora örömmel érkezett Pécsre, s egyben mennyire fontosak a PTE ETK-án folyó sporttudományi kutatások, Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportigazgatóságának igazgatója olimpia bajnokként is megszólalt, kiemelte, hogy évtizedek óta mekkora jelentőséggel bírnak az élsportolók életében a tudományos kutatások. Prof. Dr. Mocsai Lajos egyetemi tanár, a Testnevelési Egyetem rektora elmondta, hogy 12 óránál többet nem lehet edzeni, ezért fontos a sportolók éltében, hogy tisztában legyenek a legfrissebb kutatási eredményekkel. A sajtótájékoztatón Prof. Dr. Ács Pongrác, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar dékánja is köszöntötte a konferencia résztvevőit, egyben elárulta, hogy a COVID-járvány óta ez az első olyan országos konferencia, amely nem online-közvetítéssel zajlik, hanem személyes jelenléttel.


A részletes program és az előadás-kivonatok a www.mstt.hu honlapon olvashatók.