Új immunterápiás kúrahelyiség

júl

05

Beküldte
admin

Új, korszerű helyiséget adtak át július 5-én a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikáján, mely az immunterápiás kúrakezelésben részesülő onkológiai betegek gyógyulását segíti majd.

Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora kiemelte, nagyon örömteli, hogy az egészségügyet érintő – nem minden esetben pozitív változások ellenére – sok elhivatott és hozzáértő szakember dolgozik a PTE Klinikai Központjában.
„A bőrgyógyászokkal csupán az a baj, hogy néha szükség van rájuk” – jegyezte meg viccesen a rektor, majd komolyra fordítva a szót elmondta, Magyarországon „a várható élettartam felső határa egyre inkább kitolódik, egyre több bőrgyógyászatot érintő problémával kell szembenéznünk, például az erős napsütéssel, amiből egyre több jut nekünk.”

A PTE KK Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinikája Regionális Melanoma/Bőrdaganat Centrumként működik.

a dermato-onkológiai eseteik száma folyamatosan növekszik, ráadásul a tudomány fejlődésével bővül a kezelésekre javasoltak köre és megújul a terápia módja is.

Az elmúlt években a kúraszerű ellátást igénylő betegek száma heti 3–5 főről heti 30–35-re emelkedett, ugyanakkor a kezeltek száma várhatóan tovább növekszik a jövőben.

„Az elmúlt évek átlagát tekintve átlagosan 38–37 ezer esetszámot láttak el ezen a területen a járóbeteg-ellátásban, melynek közel 10 százaléka onkológiai eset” – mondta el dr. Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ elnöke. Ez a szám az elmúlt években folyamatosan növekvő tendenciát mutat, melyből arra lehet következtetni, hogy „használnak a szűrővizsgálatok, a különféle életmódtájékoztató kampányok, amelyek hozzájárulnak  a tudatossághoz, így a lakosok egyre korábban, –  akár a prevenció eredményeként – eljutnak szakorvoshoz. Ehhez szükség van egy nagy hálózatra, egy nagyobb rendszerre, ami Baranya megyében a városi kórházi integráció részeként jelenleg is kialakulóban van, fejlődésben van” – mondta a Klinikai Központ elnöke.

Egy korábban, a kúraszerű ellátásra kijelölt ambuláns helyiség helyett mostantól egy új, korszerű, komfortosabb immunterápiás kúrahelyiség szolgálja majd a betegeket és a kezelőorvosokat, mely a PTE Klinikai Központ támogatásával közel 15 millió forintból valósult meg. A most átadott helyiségbe megfigyelőállomás, egyszerre 5–6 beteg kezelésére alkalmas fotelágyak és új bútorzat is került, valamint egy új orvosi szobát is kialakítottak. Azzal, hogy a szakemberek ezentúl egyszerre több beteg gyógyítását is itt tudják majd végezni, felszabadulnak az eddig erre a célra használt rendelők, így rövidül a kezelésre várakozás ideje, vagyis hatékonyabbá válik a betegellátás.

Dr. Lengyel Zsuzsanna, a Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika igazgatója rövid áttekintést adott arról, milyen nagyot fejlődött ez a terület az elmúlt évtizedben, melynek köszönhetően egyre több betegséget tudnak a klinikán kezelni.
„A 2010-es évek elején megjelentek az új biológiai terápiák, melanóma esetében a célzott kezelések, illetve az immunonkológiai kezelések közül kiemelném a immunellenőrzőpont-gátlókat, melyeknek köszönhetően olyan kezelésket tudtunk már biztosítani  a betegeknek, amelyek túlélési előnyt biztosított számukra. Míg a melanóma esetében az új szerek kezdetben csak metasztatikus, vagyis áttétes indikációban voltak törzskönyvezve, de később bizonyították, hogy azok megelőző kezelésre is alkalmasak” – húzta alá az igazgató.