Világbajnok lett a fiatal pécsi pólós, Tóth András

aug

30

Beküldte
admin

Tóth András góljával győzte le a magyar U16-os csapat a hazaiakat a döntőben a görögországi Voloszban.

Idén nyáron a Babits gimnázium 11. osztályos tanulója, Tóth András már a második pécsi világbajnok vízilabdás, Gaszt Roland az U18-as válogatott csapattal nyert, augusztus 27-én pedig a Tóth Andrással felálló U16-os nemzeti csapat végzett a világbajnokság élén.

A végig szoros meccset egyetlen góllal nyerte meg a magyar csapat, így 11-10-re győztek a hazaiak ellen, úgy hogy a pécsi pólós is betalált a görög kapuba.

Görögország–Magyarország 10-11 (2-2, 4-3, 3-5, 1-1)

Magyar gólok: Mérő 2, Nagy 2, Balogh, Tóth A., Doroszlai, Tóth M., Tátrai, Regős, Simon 1-1.

Lukács Gergelyt, a PSN ZRt vízilabdaszakosztály szakmai igazgatóját kérdeztük Tóth Andrásról, aki elmondta róla, hogy ő a szakosztály egyik kiválósága. Azzal kezdte az értékelést, hogy Tóth András nem csak a döntőben, hanem az elődöntőben nyújtott kiemelkedő teljesítményt – az elődöntőben három gólt is lőtt, a döntőben pedig a győztes találat az övé. „Jó úton halad afelé, hogy nagyszerű játékos váljon belőle, de még rengeteg munka vár rá.” Lukács azt mondta, hogy Tóth András intelligens, alázatos, de egyben vagány és „rafkós” fiatalember is. Jó a vízfekvése, nemcsak a „kapás”, de a rosszkéz oldalon is tud játszani (bal és jobb oldalon), nagy jövő előtt áll, ha ugyanilyen szorgalmas marad, mint eddig volt.