Vilma néni méltósága

Vári Éva a Dr. Vámos Zoltán rendezte Gyémánt út pora című új rövidfilm egyik főszereplője, a pécsi bemutatón beszélgettünk alakításának – demenciával küzdő idős asszonyt játszott – nehézségeiről, örömeiről.

Inkább színházi színészként lett ismert, szeret filmezni?
Két sorozatban kaptam nagyobb szerepet, a Szomszédok c. szappanopera vége felé és az ugyancsak Horváth Ádám rendezte Életképekben. De mire kidomborodott volna a szerepem a Szomszédokban, meg is szüntették. De igaza van, valóban nem még koptattak el a filmvásznon, jól esett a felkérés, hogy a rendező arra gondolt, hogy ezt a szerepet nekem kellene eljátszanom. Csak jó emlékem maradt a felvételről, pedig nagyon nehéz feladatom volt.

25 év után költözött vissza Pécsre? Milyen újra a városban élni?
A lakásom nem adtam el, nyaranta itt éltem, nem Pesten. Budapesten is legtöbbször csak abban a kerületben mozogtam, ahol laktam, maximum elmentem a kollegákat megnézni. Nekem túl nagy az a város, én ide, Pécshez tartozom.

A Gyémánt út porában egy demens, idős asszonyt alakít. Hogyan állt neki a szerep kidolgozásának?
Először is hozzáolvastam. És sok ember problémáját hallgattam meg a demens családtagjairól. Az a szerencse, hogy a rendező orvos, ezért meg tudta volna mondani, ha egy demens ember nem úgy viselkedik, ahogy játszottam. Arra vigyáztam, hogy a beteg ember méltósága megmaradjon. Ne legyen úgy szánalmas, hogy már oda se tudjon nézni a néző.

Egy olyan embert formáltam meg, akinek sorsa volt, története, családja, nem csak egy marginális figuraként létezett.

A drámairodalomban bőven vannak bolond vénasszonyok, de ilyen szerep kevés akad. A közelmúltban aratott sikert a mozikban az Apa c. film Florian Zeller rendezésében, vagy egy évtizede ment a mozikban Michael Haneke filmje, a Szerelem.

Korábban ezt a betegséget nem nevezték meg, elintézték annyival, hogy ez csak egy bolond öregasszony. Ez nem jól van így, oda kell rájuk is figyelni. Őket is méltó módon kell gondozni, nálunk erre se pénz, se odafigyelés nincsen.

A filmbéli partnere Orosz Ákos. Ő a Maladype társulatában lett ismert, egy végtelen alázatosan dolgozó, hatalmas energiával rendelkező színész. Milyen volt vele együtt dolgozni?

Vári Éva és Orosz Ákos

Szuper! Láttam őt korábban is a színpadon, de nem ismertük egymást személyesen. Az a kémia, ami két színész között kell, hogy legyen, hogy dolgozni tudjanak, az működött kettőnk között. Élvezet volt vele játszani, a szemébe nézni.

Mennyire volt szabad improvizálniuk, vagy film lévén kötöttebb volt a feladat?
Elmagyarázza a rendező a szituációt, és mi azt csináltuk, amit gondoltunk. Ha a kamerának, vagy a rendezőnek egy-egy elem nem felelt meg, vagy más színt vártak, akkor szabadon improvizálhattunk, de ezt csak egy bizonyos körön belül.

Hányszor vettek fel jeleneteket?
Nem sokszor. Visszanézhettük a jeleneteket, hogy mi szeretnénk-e javítani valamit a magunk szerepe miatt, de én már akkor is képtelen voltam visszanézni magam. A filmet is csak egyszer láttam. Nem vagyok kényeskedő színész, de tudja, nem egyszerű elviselnem azt, hogy demens asszonyként látom magam viszont.

Werkfotó

A film kegyetlensége az, hogy ha nem is mindannyiunkra, de sokunkra ez a sors vár!
Igen, nehéz ezt elviselni, hogy látom a jövőbeli, szomorú sorsomat.

Amikor nézte a filmet, mire tudott figyelni? Hogy jól csinálta-e a szerepét? A világítást? Mire figyelt?
Azt, hogy mit húztak ki belőle. Magamat nem igazán bírtam nézni ebben az állapotban. A pesti bemutató után tényleg megfogadtam, hogy soha többet nem nézem meg a filmet. (nevet) Borzasztó ez a szerep! De éppen ezért nagyon megtisztelő, szép feladat!

A film után levetítették a film zenéjére készült klippet is, amiben annyira felemelően énekeltek Orosz Ákossal, hogy többen elsírták magukat. Láthatjuk még önt Piaf-ként?
Ma már lett másik Edit Piaf-ja a városnak. Nem hiszem, hogy újra színpadra vinnénk azt az estet. De soha ne mondd azt, hogy soha!

Interjú Vámos Zoltánnal, a film rendezőjével.